SZERELMES SZÍVEK

Menekültem az anyja elől

„Előbb láttam meztelenül az anyját, mint a lányát!” – fordulatokban bővelkedő mulatságos évnyitó vígopera következik, amely egyszerre tanulságos és szórakoztató. Adva van egy srác és egy lány: utóbbihoz egy gyanakvó, kemény markú anya is tartozik, aki mániákusan próbálja védeni 23 éves lányát a fészekből való távozástól. Most megtudjuk, milyen az, amikor egy elviselhetetlen anya bekavar.

A történet nem velem esett meg, hanem az egyik haverommal (legyen Tamás), de amikor elmesélte, vinnyogtunk rajta. Akkoriban 22 éves volt és egy szórakozóhelyen megismerkedett egy nagyon helyes, szolid, 23 éves lánnyal (legyen Zsuzsa). Sokat találkozgattak, napközben beültek egy-egy kávéra. Hamarosan az első csók is elcsattant, de az ágyig még nem jutottak el. Mindketten a szüleikkel éltek, így nem volt választásuk, de már arra is gondoltak, hogy erre a célra kivesznek egy szobát valahol. Akkor a lány kitalálta, hogy a szülinapi bulijára - amit egy közeli kis pub-ban fognak tartani - menjenek együtt. A lány a házához rendelte a srácot.

Zsuzsinak volt egy rettenetesen konzervatív anyja. Nem volt vallási fanatikus, se szűklátókörű (valami tanárféle volt) csak egyszerűen betegesen féltette a lányát, olyan volt, mint egy biológiai erényöv. Az első találkozás még bíztatónak is nevezhető: Zsuzsa bevezette udvarlóját a házba, szépen bemutatta a mamának. Amíg az emeleten készülődött, Tamás és Zsuzsi-mama a konyhában csevegtek. Egyszer csak Zsuzsa leszól, hogy Tamás jöjjön fel nyugodtan. Ekkor Zsuzsi-mama arca ökölbe szorul, majd gyorsan kínos mosolyba feszegeti és enyhe torokköszörüléssel, finoman kijelenti, hogy „Tamás biztos csak zavarná a készülődést”. Maradt mindenki a helyén. Amikor a lány elkészült, elindultak a bulira a srác kocsiján.

Másnap Tamás motorral állít be. A csengetésre Zsuzsi-mama nyit ajtót és közli Tamással, hogy a lánya pár perccel ezelőtt elment. A fiú csalódottan oldalog járműve felé. Aztán gondol egyet és felhívja a lány mobilját. Zsuzsi azonnal felveszi, és az a legviccesebb, hogy a srác végig hallja, ahogy a készülék kicsöng – ugyanis az emeleti szobából, egyenesen a fiú feje fölül jöttek a hangok. Tamás elmondja neki, hogy az imént a kedves mama, majdnem lóvá tette. Zsuzsi érkezik. Mögötte az anyukája kínos mosollyal mondja, hogy „azt hittem, Zsuzsa elment már, he-he”. De amint meglátja Tamás motorját, elsápad, ám a legteljesebb árnyalatváltozást akkor produkálja, amikor Tamás a lánya kezébe nyom egy bukósisakot. NA, NEEM! EZT NEEM! – mindketten hátrahőkölnek, ahogy az anya kifakad, mintha egy ősdémont látna. „Fel nem ülsz erre kislányom. Nem fogsz nekem meghalni” (igen, ezekkel a szavakkal). Jó. Zsuzsi megy busszal, míg a srác hazaviszi a járgányt, és majd valahol találkoznak.

Az idő szalad, a fiatalok egyre türelmetlenebbül kívánják egymást, de az alkalom csak várat magára. Egy szép napon Zsuzsi-mama felhívja Tamást és finoman felszólítja, hogy legyen szíves ne legyeskedjen a továbbiakban a lánya körül. A srác kiosztja, hogy ne avatkozzon már bele, nem az ő élete, és egyébként neki tisztességesek a szándékai, nem fogja az árokba dobni elvágott torokkal – szó szerint ezt mondta, mire az anya elkezdett istentelenül káromkodni.

Tamás már nem bírt magával, de a csaj se. Zsuzsi kitalálta, hogy az egyik este, amikor Zsuzsi-mama már az igazak álmát alussza (feltehetőleg jó mélyen) akkor lesurran és beengedi a bejárati ajtón. Tamás először arra gondolt, hogy szerez egy létrát és bemászik a csaj ablakán, de az ilyesmi csak filmekben mutat jól – és egyébként sem volt nála létra, se a ház körül.

Éjfél. Zsuzsa rezgőre állítja a telefonját, mert úgy beszélték meg, hogyha a srác már az ajtó előtt van, akkor csörrent egyet. Így is lett. A lány leoson és felviszi a szobájába Tamást. Szex helyett csak smárolás, nevetséges, ’csendes tapizás’ és ölelkezés volt. Mivel a közelben van az emeleti fürdőszoba, Tamás elindul oda – előzőleg megkérdezte a lányt, hogy jó ötlet-e, vagy inkább brunyáljon ki az ablakon? Erre Zsuzsa elmondja, hogy az anyja lent alszik és a lenti fürdőt használja (általában), menjen nyugodtan, nem lesz semmi balhé. De lett. Tamás minden gyanú nélkül benyit az emeleti fürdőszobába, ahol Zsuzsa anyja a kád előtti gumiszőnyegen áll TELJESEN MEZTELENÜL. Egy darabig egyikük sem bír szólni, majd Zsuzsi-mama töri meg először a dermedtséget és akkorát sikolt (reszelős, nem túl gyakorlott hangján) hogy a srácnak elmegy a kedve a pisiléstől és mint az ágyúgolyó, repül vissza a csajhoz. Bevágja az ajtót és elkezdi kapkodni a ruháit. Mielőtt még a lány kérdőre vonhatta volna, hogy mi történt (ő is hallotta a sikoltást) Zsuzsi-mama rúgja be az ajtót, pongyolában és annyira kiabál, hogy nem érteni, mit mond. Tamás rekordidő alatt kapja össze magát és húz el. A következő történt: mint kiderült a lenti fürdőszobában már este elfürödte valaki a bojler melegvízét, így Zsuzsi-mama valahogy fellopózott (csendben, nehogy felriassza lányát), és ők nem vették észre.

Zsuzsi mama tudta, hol dolgozik Tamás. Bemasírozott a munkahelyére és mivel őt nem találta ott (kerékpáros kifutófiú volt) elkezdte keresni a főnökét. Amikor megtalálta, követelte, hogy rúgja ki, mert egy beteg állat. Amikor elment, és Tamás megérkezett, a főnök elmesélte neki mi történt, Tamás is elmesélte, miért, majd együtt nevettek az egészen. Felvázolta a tegnapi kalandot is: „Tiszta nevetséges, hogy előbb látom meztelenül az anyját, mint a lányát!” – elevenítette fel a nagyon is friss emlékeket.

Tamás megkérdezte a lánytól, hogy a korábbi srácokat is ennyire gyűlölte az anyja, vagy csak őt tünteti ki figyelmével? Zsuzsi elmesélte, hogy azokat a srácokat, akikkel korábban járt, soha nem hozta ide, inkább ő ment hozzájuk – így az anyja azt se tudta, mit csinál, de ha rákérdezett, azt mondta, valamilyen latin táncházban van. Szegény srácot annyira gyűlölte Zsuzsi-mama, hogy lehetetlen volt többé a ház közelébe merészkednie, ezért titokban találkoztak, mint Rómeó és Júlia Lőrinc barátnál. Tamás azon mulatott magában, hogy a filmekben ilyenkor szokta a gazdag apa felkínálni azt a bizonyos aktatáskát tele zsével, hogy mind az övé, ha békén hagyja a lányt. Zsuzsi apja évente négyszer jön haza, mert Kanadában épít házakat. Nem voltak szegények, de gazdagok se. De akkor se ment volna el, ha lepénzelik, mert tényleg szerette ezt a lányt, és Tamás tényleg rendes gyerek. Ám be kellett látnia, hogy reménytelen az ügy. Egy darabig még bujkálva találkozgattak, majd pár hétre rá Zsuzsa és Tomi szakítottak, ám évekkel később a srác megtudta, hogy Zsuzsa elköltözött otthonról. Hogy milyen viszonyban maradt az anyjával, csak találgatni lehet. Ha valaki félti a lányát, az tök rendben van, de 23 évesen azért érezze már egy normális csaj, hogy az anya-lánya kapcsolatnak is megvan az egészséges határa, és ha egész életében bujkálnia kell előle, abból nem lesz semmi. Jövő pláne.

Az ő drága kisfia az én osztálytársam

„Meghökkenten állok a folyosó végén, és nézem, ahogy veszekszik az a két ember, aki közül az egyik nagyon ismerős.” Az apuka a fia fotójával próbál csajozni, de hatalmas buktával. A kedves Levélíró igen tanulságos és meghökkentő történetet tálalt, még ha ő nem is tartja annak.

Sziasztok! Az én történetem fele annyira sem érdekes, mint a többieké, de engem szó szerint meghökkentettek az események furcsa kapcsolódásai, és azok, amik aztán ennek a történetnek a végén kiderültek. Ugye, veletek is volt már olyan, hogy chat-en találkoztatok, egy számotokra ugyan ismeretlen és szimpatikus pasival? Velem is ez történt. Elmondása alapján 200 km-re lakik tőlem, na de hol az igazság? És miért nem találkozhatunk? És egy szülőivel ér véget minden?

Unalmas nap, a suli lassan az agyamra ment, és az esős október sem volt épp a kedvencem. Mint minden ilyen alkalommal, mikor nem tudok mit csinálni, a gépemhez menekülök, hogy elüssem az időt. Így ismerkedtem meg XXAlexXX nevű fiúval. Rengeteget beszélgettünk aznap este. Többek között kiderült hogy Romániában lakik, Dávidnak hívják, és ez a haverja chat neve. Küldött magáról pár képet - habár jó 10 évvel idősebb, mint én, nagyon bejött - és elkezdtünk beszélgetni. Lassan a legpikánsabb témát is kivégeztük, mikor úgy döntöttem, nem bírom tovább, és találkozni szeretnék bármi áron. Legnagyobb meghökkenésemre tiltakozni kezdett és a találkozás szinte feledésbe merült. Jöttek a táborok, nyaralások, és minden, ami kell. Folyton beszéltünk. Telefonon, számítógépen, ahol épp tudtunk. Levelet akartam neki küldeni brahiból, de akkor azt mondta, hogy elázik, nem biztos, hogy megtudja nézni, és egyébként is, minek az, ha itt is beszélünk. A levelem is feledésbe merült. Folyton, már-már erotikus képeket követelt tőlem, azzal a felkiáltással, hogy nagyon tetszem neki.

Nekem is tetszett, és hát, miért ne?

Húztuk, egészen szeptemberig, de akkor ugye újra jött a suli, stressz, és a sok buszozás. Tulajdonképp utálok buszozni. Az a HATALMAS tömeg. Úgy állunk, mint a szardíniák a dobozban. Egészen addig, míg meg nem láttam ŐT. Tisztában voltam vele, hogy képtelenség, nem lehet ő, de valamiért kiköpött úgy nézett ki, mint a képen. Láttam, hogy engem figyel, és le nem veszi rólam a szemét, hát ennek hatására egyre kínosabban éreztem magam. Próbáltam tudomást sem venni róla, és nem oda nézni. Pár nappal később ismét a buszon. Bujkált. Mire rájöttem, ki elől bújt el, és miért nem néz rám, miért húzódik le, leszálltam. Aki elől bujkált, én voltam. Teltek a napok. Folyamatos telefon, chat, msn, de egyik alkalommal sem említem neki a buszos incidensem. Tulajdonképpen, az egész hülyeség lenne. Hiszek neki. Nem akarom megcáfolni, hogy nem igaz, amit mond. Nem akarom, hogy hirtelen vége legyen a levelezésünknek. És nem akarom hülyének hinni magam ezek miatt, pedig okom lehetne rá.

Lassan mindennap látom a buszon. Minden nap bujkál. ELŐLEM!

Azért én sem bírtam sokáig, eléálltam és megkérdeztem, hogy miért. Elfutott előlem. Telefonban most már felhoztam a témát, de sajnos rosszul érintette az egész, és nehezen tudtam kiengesztelni. Közeledik a félév, és eljön a félévi szülői is. Ilyenkor mindig kitalálok valamit, agyrázkódás, kéz-lábtörés, gyakorlatilag a leghülyébb dolgokat a világon. Csak azért, hogy egy-két rosszabb jegy, ne tudódjon ki. Általában az agyrázkódást lehet bevállalni, mert azt minden orvos komolyan veszi. Jaajj, beverted a fejed, bent fekszel két napig, és a gondoskodó anyuka veled van. Idén elfelejtettem csodás tervem és a szülőiről is megfeledkeztem. Még a suliban voltam, mikor megláttam anyámat menni az osztálytermem felé. Futócuccba, havasan, hatalmas csizmába és gyakorlatilag egyetlenszál pulóverbe és cicanadrágba odarohantam, hogy miért van itt. Az ok egyértelmű volt. Szülői. A pánik hatalmas. Külön tesi órámnak ezennel vége volt, súlyos hasfájást kinyögve, ami ezúttal igaz volt. Görcsösen ültem az öltözőben, várva, hogy vége legyen a szülőinek. Mikor lassan arra gondoltam, hogy véget ér, hallottam, hogy a folyosón, az egyik osztálytársam veszekszik az apjával (legalábbis férfihang volt). Itt már tudtam, hogy véget ért az egész, rohantam anyámhoz, hogy megtudjam, mi derült ki. De szinte meghökkenten állok a folyosó végén, és nézem, ahogy veszekszik az a két ember, aki közül az egyik nagyon ismerős. DÁVID!! A számomra 26 éves DÁVID. Veszekszik az ő drága 15 éves kisfiával, mert megbukott kémiából. Egyértelművé vált minden. Nem 26. Sőt… 40 fölött lehet. Nem lakik Romániában, hanem itt. És az ő drága kisfia az én osztálytársam!! Döbbenésem közepette, beszédültem a mosdóba és megnéztem fehérre változott arcom, mely előbb még az idegességtől vöröslött. Gyorsan leöblítettem, ittam pár kortyot, és kirohantam onnan. Sajnos az ajtaja hatalmas robajjal zuhant vissza, úgyhogy észrevettek. Megszűnt a világ, rám nézett, rémülten, bocsánatkérően és dühösen egyszerre, és pár másodperc állás után, annyit hallottam, hogy húzza a fiát, ki az épületből. Anyám ordít utánam. És én trappolok az öltözőbe vissza. Fél óráig ott ültem. Persze mire kijöttem anyám méreg dühösen várt. Végül is nem volt szó a jegyekről, és a végén nem volt mérges rám. Dávid fia másnap nem jött. 2 hét hiányzás után kiderült, kivették az iskolából. Dávid nem hívott, nem keresett, és mindenhonnan törölte magát.

Képen bikavadító, élőben rémálom volt

"Eljött az este, mondtam: te ott, én meg itt alszom". Ha nem passzol a kép és az illető 3D-s valósága, kellemetlen tud lenni. Így járt az alábbi sztori főszereplője is, akihez vidékről érkezett egy lány, és aznap már nem volt vonata hazafelé.

Az egyik társkereső oldalon (Lovebox) éppen az aktuális jelöltet kerestem. Millió kép, millió arc, de mind társat keres (gondoltam én balga fejjel). Feltűnt egy igazi szépség, nem volt fiatal, nem volt öreganyám-korú sem, tehát számomra ideális volt. Ami viszont nem tűnt fel, hogy csak egy képe volt fent. Nem egy agyonretusált kép volt: egy amolyan szolid, de azért kihívó, persze felöltözött nőt ábrázolt, szép mélykék szemekkel és hozzá barna hajjal (tehát amolyan bikavadító). Nem mondom, hogy csak nekem, valószínű még vagy ezer kiéhezett nyálcsorgató férfinak feltűnt.

Írtam neki, egy amolyan „én is a rendszerben vagyok, és nézd meg a regemet”- levelet. Kiraktam minden olyan képet, amin még nem úgy nézek ki, mint saját öregapám, hanem még az Elmegy-kategóriába tartoznak. Gondoltam, majd csak történik valami, jó, tudom nem én vagyok a lányok álma. A sok unalmas, magát ecsetelő „tökéletes” férfi leveléből nehéz kitűnni, főleg, hogy én is úgy éreztem, én vagyok a tökéletes!! :) De egyszer csak megérkezett a várva várt válasz, nagy szívdobbanás (megjegyzem, ebben a korban már ez is valami) és beleolvastam. Na, nem egy ’köszönöm és további szép napot’ - jött, hanem hogy szívesen megismerkedne velem. Gondoltam, most kell azt a bizonyos gyeplőt jó erősen megfogni, mert itt a lehetőség, hogy megismerjem álmaim asszonyát (ekkor még nem tudtam, hogy ezt a rohadt gyeplőt jobb, ha el sem érem). Jöttek-mentek a levelek, majd eljutottunk odáig, hogy a telefonszám csere is megtörtént! Na, ez volt az első döbbenet bimbózó kapcsolatunkban. Felhívtam. Hát... Nem stimmel a hang és a kép és valami furcsa tájszólás is volt a hangjában. Egy-két telefonos beszélgetés után egész megszoktam a hangját. És jött a randevú megbeszélés. Mivel elég messze lakott tőlem, megbeszéltük, hogy leutazik hozzám vonattal és egy hétvégét együtt töltünk, aztán meglátjuk, mi legyen. Ha neki marad még hajszála és én sem vetem magam a Dunába, akkor még akár Valami is lehet ebből. Kimentem a vasútállomásra és vártam a vonatot. Nem vittem virágot, nem tudom, valami megérzés miatt. Bejött a vonat, ismét hallottam a szívem összes zörejét (gondoltam, még pár ilyen és a mentő visz el) és a tömeg elindult a vonatról felém. Úgy álltam ott, mint egy rakás sz*r, többeknek feltűnt, mert ideges toporgásomon már csak remegő kezem és szám tudod túltenni. Mindenki szemébe jól belenéztem, hátha felismerem, de csak nem jött az a bizonyos, ’hál isten, hogy itt vagy’ - érzés. Már-már üres volt a peron, mikor is messziről integetett egy nő felém, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mert egy szúrós tekintet után rájöttem, hogy ő biztos nem lehet, mert olyan messze áll a kép tőle, mint Gyurcsány Feri választó beszéde a valóságtól. Itt jött az első mozifilmbe illő jelenet. Ő jött felém, én léptem el előle (gondolván, biztos nem hozzám jön, hanem valaki itt van mögöttem és ahhoz) ő meg megint elém és vagy 5-6 toporgás után megállt előttem. Én nagy barna szemekkel, ami már-már kiesett az üregéből (mert hogy próbáltam némi azonossági pontot keresni, úgy éreztem magam, mint valami fejtörő játékon), vártam, hátha történik valami isteni csoda és felszívódok. De semmi, azon kívül, hogy Ő megszólalt, majd a telefonból ismert tájszólás elérte a hallójárataimat, azon kívül, csak a felismerés érte el az agyamat. Na gondoltam, most jól megszivattak Gyuri. Most jött rám az az érzés, hogy se köpni se nyelni nem tudtam és életembe először még hang se jött ki belőlem. Döbbenetemben csak egy kérdésem volt, TE KI VAGY???? És jött a válasz, nemsokára: Ne hari, tudom szólni kellet volna, de.... Nem volt csúnya a lány, de könyörgöm hol a fényképen lévő?? - ez a fejembe egyfolytában zakatolt. Na, mondom, várj egy picit: elszaladtam a pénztárhoz, gondolván, postafordultával visszaküldöm. Hát nem mondom, hogy szerencsés volt a dolog, mert több vonat nem indult aznap vissza. Na most mi tévő legyek? Mert az utcán mégsem hagyhatom, mert állat nem vagyok, na jó... Eljött hozzám, mondanom sem kell, nem sokat beszéltünk, de eljött az este, mondtam: te ott, én meg itt alszom, és jó éjt. De gondolhatjátok, az a rohadt kisördög csak nem hagyott aludni, reggel 6-kor már ébren voltam, nem mintha addig aludtam volna. Ébresztőt tartottam, mint a katonaságnál, riadót fújtam és mondtam neki, öltözz, mert megy a Gyuri-járat Nyíregyházára. Beültettem a kocsiba és hazafuvaroztam, nem bírtam tovább!

Szilveszteri rókavadászat!

„Főhősünk egy szolid intéssel jelezte, hogy kellene egy lavór, majd miután kerítettek neki egyet, azt telerakta bóléval” – évzáró petárdánk remek hangulatot ígér, és kacagva kísér át minket a 2010-es évbe. Most megtudhatjuk, hogy ha egy srác bulizni megy és az alkoholból próbál erőt meríteni ahhoz, hogy beszéljen szíve választottjával, fontos a mérték - különben tökig mocskosan kerül ki. Ráadásul még így is lehet nyert ügye!

...Egy szép napon, mikoron az egyetem falai között Jánosunk épp a frissen felvett egyetemisták májpusztító életét folytatta, s eszébe jutott, hogy aznap este gólyabál van, rögtön jobb kedvre derült és mosolygósan indult órára. Eddig nem is volt semmi baj, de mivel előző este bevodkáztak a sportolótársakkal, tudniillik vízilabdázott is Jánosunk, az óra fülledt levegője megviselte a gyomrát és rögtön kikívánkozott belőle a tegnapi 'budi büfében' elfogyasztott lángos (szegediek tudják:). Az óráról egy óvatos futással távozott, majd megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a víz sokat segít. Egyrészt rehidrál, másrészt a lángost is helyes útra tereli. Estére aztán Jánosunk teljesen józan lett és várta a gólyaavatót. Minden egyetemen máshogy zajlik az ilyesmi - ezen az egyetemen két csapatot kellett alkotni, az A csapat a gólyatáborosok csapata volt, a B csapat a maradék.

János is a maradékot erősítette, de teljes erőbedobással azon volt, hogy lenyomja a másik bandát. Itt jött a képbe a nő, a nagybetűs nő. Tudniillik ez egy csaj-és pasiveséző blog, úgyhogy az is kell ide. Ez a nő János évfolyamtársa volt. Aranyos, szőke lány, széles mosollyal és a többi. Na, szóval ott vesztettük el a fonalat, hogy épp zajlik a maratoni 'idd le magad minél gyorsabban' verseny és közben egyre erotikusabb feladatok jönnek elő. Jánosunk is jelentkezett az egyikre, hogy imponáljon a kedves és aranyos ... mindegy, szóval a lánynak. A feladat az volt, hogy János vetkőzzön le meztelenre és testének azon pontját, ami intim, mindössze egyetlen zsepivel takarhatja el. Ugye egy vízilabdás elég jó testű, s Jánosunk is meg volt áldva egy egész jó testtel és egy kisebb gyújtózsinórral. Az alkohol és a hideg meg képes ezt is szuperspiralizálni. Így szegény ittas hülye egy szál gyűrt zsepivel a nemes testrészén állt a középpontban, hogy szíve választottjának tetszelegjen. Nos, nem sikerült.

A történet aztán csavarodott tovább, mivel Jánosunk szilveszteri buliba volt hivatalos a csinikéhez. Ekkorra már a kiszemelt is tudott róla, hogy János szeretne tőle valamit, s arra készül, hogy a buliban mondja el ezt neki. Jánosunk készülődött az estére, de elég bátortalan volt és nem akart csalódást okozni a lánynak, ezért alaposan felöntött a garatra, hogy meg merjen szólalni. Bizony úgy berúgott, hogy a haverjai röhögtek csak rajta. Mikor oda került, hogy beszéljen a kiszemelttel, nem bírt beszélni, annyira kiütötte magát. Aztán a legrosszabb következett be, vagyis rájött a vacsoracsata, magyarul: küzdött az ellen, hogy a virsli nehogy idő előtt távozzon. Mint tudjuk, az alkohol csúnya dolog, és ha valami ki akar jönni, akkor az ki is fog.

Azonban nem mindegy, hogyan!!! Főhősünk egy szolid intéssel jelezte, hogy kellene egy lavór, majd miután kerítettek neki egyet, azt telerakta bóléval. Itt aztán jelbeszéddel közölte, hogy hátul is megindult valami, így a többi fiú gyorsan beültette a budira. Sajnos egy merev részeg nem tudja lehúzni a gatyáját, így.... Na azért nem, ez is megoldódott, mert a srácok leszedték a nacit róla, így már a barna medvét is el tudta küldeni málnázni, de aztán ki is kell onnan jönni. Szóval fürdés lett a vége, ami azzal végződött, hogy amorf azonosítatlan darabok úsztak a vízben és csak lassan tűntek el a lefolyó mélyén. Jánosunk totál lebőgött, ennek ellenére a csajnak mégis bejött valami benne. Ez csak később derült ki, mikor kicsit közelebb kerültek egymáshoz, de ez már nem a szilveszterhez tartozik. Szóval, ha valakinek leamortizálod a lakását és komplett hülyét csinálsz magadból egy kisebb társaság előtt, akkor sincs minden veszve.

A lány „más” csapatban játszott

„Intelligens volt, gyönyörű, független, és elérhetetlen: a tökéletes kombináció.” – a srác annyira belepistul egy lányba, hogy elfelejti összerakni azokat az apró mozaikdarabkákat, melyek végig az orra előtt vannak. Pedig megkímélték volna a későbbi koppanástól. Most megtudhatod, mit tesz egy férfival a kockás sapka, a széles vállak, és a gömbölyű mellek, valamint megismerkedünk a „nézelődés” –filozófiájával. Üdítően szellemes beszámoló következik, nagy csattanóval!

Azt figyeltem meg magammal kapcsolatban, hogy a sors mindig olyan nőkhöz köti hozzá a szívem, akik nem ott laknak, ahol én. És ez alatt nem a háztömböt értem, hanem a várost. A lány, aki először törte össze a szívem azzal, hogy megcsalt, ő is egy másik városban lakott. És az a lány is, aki ezután még egyszer össze tudta törni, bár kétségtelenül ő az az ember, akit nem hibáztatok ezért a tettéért. Ez a lány széles vállakkal, szép, kerek mellekkel és rendkívül jó beszélőkével rendelkezett, a humorérzéke pedig csak hab volt a tortán. Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak, de mikor először találkoztunk, én épp egy boldognak hitt kapcsolatban éltem, de a párom aznap este nem volt ott, csak a széles vállú, szeplős arcú lányka.

Kockás kalap volt a fején, és martini a kezében. Egy másik közös barátunknál házibuliztunk, hazai pályán, az én városomban. Arra emlékszem, hogy csak beszél, és beszél, de egyáltalán nem idegesítő módon. Nagyon is érdekelt, amit mondott, és azon kaptam magam, hogy tíz perc alatt harmadszor nevetem el magam. Hirtelen hozzám fordult, és a kedvenc becenevemen szólított meg. Közvetlen volt, és intelligens, emlékszem, olyan témákról is jót beszélgettünk, amikről eddig csak férfitársaimmal sikerült. Még azon az estén, közfelkiáltásra elmentünk egy retro buliba. Csak vele táncoltam, egész este, és akkor merült fel bennem a kérdés: én most akkor bele fogok szeretni? Akkor és ott kellett volna megzaboláznom magam, de olyan hangulatban pörögtem, hogy amikor a táncmulatság végeztével ő, és még két másik emberke megkérdezte, hogy megyek-e velük tovább, hajnalig kocsmázni, simán igent mondtam. Biciklivel mentünk, ő az én csomagtartómon utazott, és átfogta a derekamat. Mint a nyomozók, ahogy felgöngyölítenek egy ügyet, úgy próbálom most utólag én is összerakni a cselekménysort, ami a (számomra) drámai végkifejletthez vezetett.

A derekam átölelése egy fontos nyom, mert egyáltalán nem éreztem tőle kényelmetlenül magam, sőt. Egészen jól esett. Mire a kocsmába értünk, már el voltam veszve, csak még nem tudtam róla. Természetesen ivászat közben is hatalmasat beszélgettünk, incselkedtünk, "szívtuk egymás vérét", és a végén a világ leghosszabb ölelésével búcsúztunk el egymástól, hogy egy évig aztán ne találkozzunk. Az első fejezet itt véget ért, de kérem, nem menjenek sehova, mert a műsor második felében jön az igazi meglepetés...

Eltelt egy év, az én szempontomból az egy évvel együtt elmúlt egy párkapcsolat is. Ez a párkapcsolat nagyon fontos vízválasztó volt az életemben. Nem a milyensége miatt, mert ebből a szempontból átlagosnak számított: fellángolással indult, szerelemmel folytatódott, míg annyira lecsillapodott, hogy egy idő után már egyiken sem vettük észre, hogy még mindig benne vagyunk. Azért volt vízválasztó, mert két és fél évig tartott, és végre azt hittem, hogy megvan, elkaptam. És megtapasztaltam vele annyi dolgot, amennyit csak lehet két és fél év alatt, és végre (akkor úgy gondoltam) tudtam, mi az ami kell ebből, és mi az ami nem. Szerencsétlenségünkre több dolog volt, amire nem tartottam igényt, mint amire igen. Nagyon magabiztos lettem egyik napról a másikra, és azt hittem, hogy végre tudom, hogy mit szeretnék. És mikor erre rájöttem, elkezdtem "nézelődni". Szerintem minden férfi ismeri ezt az állapotot. Aki nem annak elmagyarázom.

A "nézelődés" abban az állapotban történik, amikor már érzed, hogy nem jó irányba tart a kapcsolatod. Nem ezt ígérték a prospektusban, viszont még nem távoztál a pénztártól, úgyhogy lehetőséged lenne reklamálni, csak a tökeid hiányoznak hozzá. Ezért áltatod és győzködöd magad, hogy működni fog. Valahol legbelül viszont, már feladtad az igazi próbálkozást. Nos, ebben az állapotban jön el a "nézelődés".

A "nézelődés" se nem több, se nem kevesebb, mint ahogy neve mondja. Szétnézel a piacon, de nem fogdosod meg a gyümölcsöt, attól meg Isten őrizzen, hogy beleharapj (pedig nagyon szeretnél). Észrevétlenül átbillensz a másik oldalra, és ha találkozol egy ismeretlen lánnyal, aki felkelti az érdeklődésed, akkor úgy beszélsz, úgy viselkedsz, hogy abból arra lehessen következtetni, hogy szabad a pálya. Egy tényleg jól működő párkapcsolatban épp az ellenkezője történik: minél hamarabb el akarod magyarázni az illetőnek, hogy zárt ajtón kopogtat. Általában lazán, rejtve próbálod belefűzni a beszélgetésbe, persze ez sohasem sikerül, mert a másik sehogy sem érti, hogyan kerül a "mi a kedvenc filmed?" szövegkörnyezetbe az a mondat, hogy: "képzeld, a múltkor a PÁROM rajzolt nekem egy aranyos katicát". Szóval én is elkezdtem nézelődni, és egyre gyakrabban hívtam fel a kockás sapkás lányt (széles vállakkal és gömbölyű mellekkel). Körülbelül a második hívás után értette az egész szituációt, pedig én a "nézelődés" szabályainak megfelelően egy szót sem ejtettem arról, hogy technikailag még párkapcsolatban élek, sőt próbáltam úgy tenni, mint aki nem. Mondhatjátok, hogy mekkora görény vagyok, és már látom is az önérzetes "a feminizmus hőse akarok lenni" jelölteket keresztekkel és fáklyákkal felém masírozni, de tudjátok, hogy van ez a mondás a kövezésről, meg hogy ki dobhat először, ugye? Én állandó jelleggel próbáltam lecsábítani a városomba, ő pedig minden esetben okosan érvelve elhárította a próbálkozásaimat. Ettől függetlenül egyre többet beszélgettünk, egyre többet leveleztünk, és én egyre inkább el akartam érni az elérhetetlent. Intelligens volt, gyönyörű, független, és elérhetetlen. A tökéletes kombináció.

Időközben megtaláltam valahol a tökeimet, és efeletti örömömben nagy adag önbizalommal a mellkasomban sikerült véget vetnem, a számomra már nem boldog párkapcsolatomnak. Külön költözés, új munka, új lakás, magabiztosság: bemutatom az új magamat. Most, hogy független voltam, még több energiát öltem Tündérke meghódításába (kockás sapka, széles váll, gömbölyű mellek). Tündérke pedig továbbra sem volt hajlandó beadni a derekát, nem akart velem találkozni. Az viszont világos volt számomra, hogy ha valaki, akkor ő lesz az, aki végre tényleg megadja, amire szükségem van. És ő is lehetett volna, ha...

Egyszer hirtelen megszakadt a kapcsolat. Már csak hébe-hóba írt, és gyanúsan sokszor nem vette fel a telefont. Rosszul esett a dolog, arra gondoltam, biztosan talált magának egy helyi bennszülöttet, akivel nem kell telefonon meg e-mailben tartania a kapcsolatot. "Ez a vonat elment" szellemben kezdtem berendezkedni a jó kis egyedüllétre, mikor a közös társaságunkból valaki elkotyogta, hogy Tündérke (tudjátok: kockás sapka, széles vállak, gömbölyű mellek) a városba érkezik. Bulizni. Mellesleg hivatalos vagyok a házibuliba, mert az egyik legjobb barátom névnapja, meg szeretnék, hogy ha gitározgatnék, mert éneklős társaság jön össze.

A legszebb ünneplő gúnyámat kaptam magamra, séró úgy belőve, hogy egyáltalán ne látsszon rajta, hogy kb. 20 percig szenvedtem vele. Az a tény, hogy minden erőlködés nélkül onnan vettük föl a beszélgetés fonalát és stílusát, ahol legutóbb abbahagytuk, már meg sem lepett. Mint ahogy az sem, hogy bizonyos mennyiségű Tokaji Furmint elfogyasztása után többször is összeakadt a szemünk. Az övé az enyémmel. Meg az enyém is az enyémmel. Életemben nem akartam még annyira jól gitározni és énekelni. Zengett a panellakás, és azt hiszem igencsak kitehettem magamért, mert a szomszéd ránk csapta a lépcsőház fő biztosítékát. Ekkor döntöttünk úgy, hogy csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, retro buliba megyünk. A buli majdnem ugyanúgy sült el, mint az egy évvel ezelőtti, egy aprócska különbségtől eltekintve. Körülbelül húszpercnyi tánc után olyan érzékien, és olyan hosszan csókoltuk meg egymást, hogy a körülöttünk állók már majdnem megtapsoltak, és sok boldogságot kívántak. Ezt körülbelül még egy órán keresztül folytattuk, felváltva táncoltunk majd csókolóztunk. Simogatott, becézgetett, szorosan ölelt, szóval eléggé nyeregben éreztem magam. Elindultunk hazafelé, de előbb hot-dogot enni, a részeg ember bizonytalan vacsoráját. (bizonytalan, hogy bennmarad-e). Bennmaradt, és falatozás közben enyhe, de félre nem érthető célzásokat tettem rá, hogy az én ágyam is ugyanolyan meleg, mint az övé, és egyébként sem látta még a tapétámat. Kedvesen, de határozottan utasított el. Egyre inkább józanodtunk, és én egyre kevesebb esélyét láttam annak, hogy elcsábíthatom. Mindenképp le akartam vele feküdni aznap este, mert ha ő az igazi, akkor úgyis sok-sok ilyen estére lesz még esélyem, és akkor meg nem tökmindegy, hogy mikor történik? Ha viszont nem ő az, akkor ki tudja, mikor látom legközelebb. Persze ezt is elmondtam neki, de nem hatotta meg, ezért végső kétségbeesésemben ahhoz a nőhöz fordultam, aki a legvégső, legelkeseredettebb helyzeteimben mindig kisegített: Fortunához. Tündérke őrültnek tartotta az ötletemet, de végül mosolyogva belement: pénzérme feldobásával döntsük el, hogy nálam alszik-e, vagy a barátnőjénél. Fortuna most sem csalt meg, és az oldalamra állt: nyertem! Tündérke nevetett, és én igencsak megkönnyebbültem, mert tulajdonképp ez a kacaj a beleegyezését is jelentette. Hazamentünk, de végül olyan fáradtak voltunk, hogy már az ágyig alig bírtuk elvonszolni magunkat, úgyhogy semmi sem történt, azon kívül, hogy egymás karjaiban aludtunk. Persze én azért próbálkoztam, hisz az nem bűn, de úgy láttam, be kell érnem azzal, hogy egyáltalán itt van velem egy ágyban. Sebaj, ott a reggel. Reggel sem történt semmi. Még ekkor sem éreztem magam veszélyben, hisz tulajdonképp valahol számítottam is rá: ha tényleg olyan, mint amilyennek megismertem, akkor nem adja be a derekát az első együtt töltött éjszakán. Másnap elrepítette a vonat nemzetünk fővárosába, ahol él, és mielőtt elbúcsúztam az állomáson tőle, elmondta, hogy nagyon rég nem volt már senkije, és ezért nagyon-nagyon óvatosan akar ebbe a dologba belevágni, mert minden (ön)bizalmát elvesztette. De jövő hétvégén menjek fel hozzá, és randizunk. Nem kicsit bólogattam.

Eljött a következő hétvége. Kocsmába mentünk, bár én inkább olyan helyre akartam volna, ahol nem (feltétlenül) az alkohol a fő téma, mert akartam kicsit kettesben beszélgetni, tudatmódosító nélkül is, esetleg egy kis szexszel fűszerezve a dolgot. Nos, beszélgetni sikerült is, kaptunk egy meghitt kis boxot kettőnknek. Mikor a harmadik felest rendelte ki húsz perc alatt, még mindig csak arra próbáltam gondolni, hogy juhé, mennyire vad éjszakánk lesz, de valahol mélyen a fejemben egy katonai sziréna hangja csendült fel, és a hatodik féldecinél már olyan hangosan szólt, hogy az említett testrész elkezdett fájni. Aztán megértettem, mire ez a nagy ivászat. Veszélyt szimatoltam, és mikor belekezdett a mondandójába hirtelen összeállt a kép, olyan éles volt a vétel, hogy

majdnem nevetnem kellett, hogy ez eddig nem tűnt fel. Nem tűnt fel, mert eddig nem raktam össze a dolgokat. Itt is egy nyom, ott is egy nyom: széles váll, rövid haj, mély, érzéki hang, számítógépes lövöldözős játékok...