KATT RÁ, SOK VERSET TALÁLSZ
Boldogság önti el testemet
Mert szerethetlek tégedet
Boldogság járja át testemet
Mert tudom te is szeretsz
Éjjel sokat álmodom
Átkarol a két karom
Álombol lesz valoság
Napok vannak csupán hátra már.
Eljön lassan a csütörtök
S-ránk ragyog a boldogság
Melyet oly rég várunk már
S-kitörhet mint egy vulkán.
Testem lelkem vágyik rád
S elönt a forroság
Hozzád bulnék oly kedvesen
S-sutogognám csendesen TE VAGY AZ ÉLETEM!!!!!
Még ma is rólad álmodom,
S érzem édes illatod az ágyamon.
Mióta nem látlak megöl a fájdalom...
Tudom te nem szeretsz, én mégis vállalom!
Minden nap gyötör a szörnyű fájdalom,
hogy pont azt a lányt nem láthatom,
kit kíván a szívem már oly nagyon.
S Kiért a könnyeimet hullatom.
Még most is előttem van két szép szemed,
Minden percben fognám selymes kezed.
S a pillanatot el ne feledd,
Mikor boldog voltam oly rég veled.
A hajad finom illatát érzem és azt gondolom,
hogy egy szomorú magyányos hajnalon,
a te csodás hangodat hallhatom.
De tudom, ezt csak álmodom
Hiányzol, te vagy a mindenem,
nélküled üres az életem!
Tudd meg csak te kellesz énnekem.
Nélküled hiába létezem.
Így a versem végére érve,
elbúcsúzom tőled azt kérve,
hogy a nevemre térve,
emlékezz e levélre!
Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz...
És messze még a kikelet.
Oh, de én most nem rettegem
Úgy, mint egykor, a zord telet.
Nem rettegem, hogy jő a tél
S unalmával a hosszu est,
Midőn kint fúj, bömböl a szél,
S ablakomra virágot fest.
Nem félek, hogy nem lesz virág,
Nem lesz madár, csillag, sugár,
Hogy a télnek hideg szele
Meleg, de szűk szobámba zár.
Lesz virágom: édes ajkad,
Mosolygásod lesz a sugár,
Szíved meleg dobogása
A bokorba a kis madár.
Édes csókod lesz a csillag,
Mely az égről gyorsan lefut,
S véletlenül, úgy futtába
Éppen az én ajkamra jut.
Ah - mondod -, de egy hiányzik
Ragyogó nap az égbolton.
Az is meglesz: ragyogni fog
Boldogságtól az én arcom!